07/05/2024

6:50-re állítottuk az órát, amire fel is ébredtünk, de én visszaaludtam és 7:50-kor Csibi úgy ébresztgetett, hogy keljek már… 😀 Szerencsére még így sem volt tömeg a reggelinél.
Reggeli után összeszedtük magunkat és elindultunk.

Két tervünk volt:
Sullivan’s Island és a Hampton Park (ahol az első utazás alkalmával jártunk és már legutóbb is szerettem volna visszatérni, de akkor nem jött össze).
Nagyjából egyforma távolságra van a hoteltől mindkét hely és a hazaút is kb. ugyanannyi idő mindkét helytől. Végül úgy döntöttünk, hogy Sullivan’s Island-en kezdünk. Azt gondoltuk, hogy reggel a szigetre vezető úton elkerülhetjük a forgalmat. Utólag kiderült, hogy jól döntöttünk, mert a szigetet elhagyva láttuk, hogy nagyon hosszú kocsisor kígyózott a sziget felé.

Sullivan’s Island-nek még a nevét is imádom. Tipikus nyaralóhely, simán el tudnám képzelni, hogy ott lakjunk. (Bár nem hiszem, hogy valaha lenne annyi pénzünk, amennyibe ott kerülhet egy ház… 😂).
Szeretem ezt a helyet. Van itt egy ház, aminek a kertjében gyönyörűszép hortenziabokor van, de mostanra már elnyílt sajnos.

Igazából az óceán partjára szerettünk volna lemenni, de végül elmentünk a sziget végéig, ahol a Fort Moultrie nevű erőd található.

A Sumter-erőd - ami innen nem messze, az öbölben van - arról híres, hogy itt volt az amerikai polgárháború első fegyveres ütközete. Az Amerikai Konföderációs Államok hadereje ostromolta meg és foglalta el 1861. április 12–14. között.
És ezúttal a Moultrie erőd is pont nyitva volt, tehát úgy döntöttünk, hogy most végre ezt is megnézzük.

Leparkoltunk egy helyen, amit már ismertünk, de ahogy mentünk az itteni Visitor Centerbe, láttuk, hogy annak van saját parkolója, ezért átállt oda Csibi.
Itt kell jegyet venni, 10 USD-be kerül/fő és 7 napig bármikor vissza lehet vele jönni (ahogy a legtöbb nemzeti park esetén ).

A jegyet egyébként az utca túloldalán található erődnél senki sem kérte tőlünk!

De még előtte körülnéztünk bent a Visitor Centerben, mert természetesen itt is van egy kis történelmi kiállítás.

Ezt követően átmentünk az erődbe, ahol majdnem kipurcantunk a melegtől.
Szerintem ez volt a legmelegebb nap. 38 fok volt, 42 fokos hőérzettel.
De azért hősiesen megnéztük az erődöt, mindenhova be-, le- és felmentünk, ahova csak lehetett.

Aztán pedig kisétáltunk az óceánhoz végre. Azt néztük, hogy mennyire sekély a víz. Emlékeztünk az előző utazásokról, hogy nézett ki, most meg ott napoztak, piknikeztek az emberek, ahol eddig a víz volt.

Nem bírtuk nagyon sokáig, mert eddigre már tényleg teljesen kivette az erőnket a hőség. Szóval itt eldőlt, hogy a Hampton Park (sajnos ismét) kimarad… 🙁

Láttam Csibin, hogy azt már nem bírná ki. Én is kivoltam, csak én nagyon szerettem volna a parkba is menni. Viszont azért a józan ész még engem sem hagyott el, így beláttam, hogy ezt most nem kell erőltetni.
Visszamentünk a Visitor Centerbe, mert még az elején kinéztem 4 könyvet, amit meg akartunk venni. Utána pedig tettünk még egy kört a szigeten, imádom bámulni ezeket a tengerparti házikókat (villákat, palotákat).

Innen pedig elindultunk vissza Charlotte-ba.

Sajnos elég nagy volt a forgalom az autópályán, bár igazán nagy hülyékkel most nem találkoztunk szerencsére. (Csak néhánnyal.)

Aztán mikor úgy másfél órányira voltunk tőlünk, meg kellett állni tankolni. Ahogy mentünk tovább óriási füstöt láttunk magunk előtt (és hogy az autók egyre fékeznek). Iszonyú nagy mázlink volt, hogy pont volt ott egy lehajtó, ahol mi még pont ki tudtunk menni és tulajdonképpen kikerültük a balesetet. Utólag láttam, hogy egy autó kigyulladt és teljesen lezárták az autópályát mindkét oldalon.
Hatalmas dugó alakult ki. Szóval tényleg nagy mázlink volt, hogy még nem mentünk túl a kihajtón.
Utána már nem volt semmi fennakadás. Megbeszéltük, hogy még gyorsan beugrunk a Lidl-be is, hogy szombaton ne kelljen emiatt útra kelni.
Gyorsan bevásároltunk, aztán itthon azonnal adtam inni a kolibriknek. Mielőtt elutaztunk levettünk pár itatót és abban a kettőben, ami kint maradt vizet hagytunk nekik.
Nem díjazták túlságosan, még indulás előtt láttuk, hogy szinte ki volt borulva a kis kolibri, hogy sima vizet kapott. De inkább így “verjük át” őket, mint hogy ebben a nagy melegben a cukros víztől bajuk legyen, ha napokig nincs kicserélve…

Szóval adtam nekik újat, kipakoltunk és állhattam neki főzni. Viszont a jó hír az, hogy még előttünk állt a hétvége!
Most mire befejezem az írást, pont vasárnap este lett (július 7.). (Mindjárt éjfél…) Úgy rohan az idő!

Na szóval így telt a minivakáció Charlestonban.

Hamarosan jövünk újra, mert ahogy említettem, nagyon sok témánk lett hirtelen!

Tartsatok velünk továbbra is!

További képek