2001. szeptember 11. kitörölhetetlenül beleégett a kollektív emlékezetbe. Azon a reggelen több ezer ember indult munkába, repülőtérre, iskolába – teljesen hétköznapi napnak indult, egészen addig, amíg a világ meg nem állt a képernyők előtt, és nem hitte el, amit lát. A New York-i ikertornyok lángoló képe, a Pentagont ért támadás, a lezuhant repülőgép Pennsylvaniában – mindannyiunk szívébe félelmet és fájdalmat égettek.

Biztosan mindenkinek megvan az emléke arról, hol volt, mit csinált, amikor megtörtént. Ezek a pillanatok örökre bevésődtek, mert tudtuk: a világ, amit addig ismertünk, többé nem lesz ugyanaz.

Egyetlen nap alatt több ezer ártatlan ember vesztette életét. Családok szakadtak szét, életek törtek derékba. De nemcsak a veszteség volt hatalmas, hanem az a hősiesség is, amelyet akkor láthattunk. Tűzoltók, rendőrök, mentősök és teljesen hétköznapi emberek rohantak a veszély felé, hogy másokat mentsenek. Ők lettek a remény és az összefogás jelképei.

Azóta minden év szeptember 11-én gyertyák gyúlnak, zászlók lengenek félárbócon, és emberek milliói állnak meg egy pillanatra, hogy emlékezzenek. Bárhol jártunk ebben az időszakban, mindig mindenhol volt valami megemlékezés. Itt Charlotte-ban is és egyszer éppen Bostonban voltunk, ott is.

A „Never forget” – Soha ne felejtsük – nemcsak szlogen: ígéret is, hogy tisztelettel őrizzük azok emlékét, akiket azon a napon elveszítettünk.

De 9/11 nemcsak a gyászról szól. Emlékeztet minket arra is, hogy a szeretet, a közösség ereje és az emberség mindig erősebb, mint a gyűlölet. Hogy még a legsötétebb órákban is ott van a fény – az együttérzésben, a segítségnyújtásban, az összetartásban.

Never forget. Always remember.🕯️

Even the darkest night will end and the sun will rise.
– Victor Hugo