A szerződés aláírásának időpontja és a ház elkészülte tehát szeptember 24.
Előtte egy héttel, szeptember 17-én le kellett utaznunk egy úgynevezett bejárásra, amikor megmutatják a házat, illetve, hogy mi mindent kell még rajta kozmetikázni. Le is mentünk, aznap korán reggel indultunk, kb. 10-11 körül érkeztünk meg. A ház nagyon szép, de ezt már képeken is láttuk, mert az építésvezető gyakran küldött fotót az aktuális állásról.
Körbejártunk mindent és ha még mi is láttunk javításra szoruló dolgot, akkor azt megjelöltük.
Az építésvezetőnek van egy listája, azokon a pontokon kell végigmenni.

Miután megnéztünk mindent, mi még maradtunk kicsit a házban, aztán beköszöntünk a modellházhoz is, mert Sabrinával, aki átvett minket, miután Stephanie (a “néni”) felmondott, még nem is találkoztunk.

Arra gondoltunk, hogy mielőtt elindulunk vissza Charlotte-ba, meg kéne ebédelni, hiszen ismét egy 3,5 órás út állt előttünk. Szóval így is tettünk, majd a délutáni csúcsforgalom miatt a Waze a vidéki utakon keresztül vezetett minket haza.
Szeptember 24-e előtt még hátravolt a pénzügyi rész: az önrész és a kapcsolódó költségek átutalása, úgynevezett wire transfer formájában.
Erről eddig alig tudtunk valamit, csak annyit, hogy ez a hivatalos banki átutalás, amit az ügyvédi iroda fogad, és amit itt különösen szigorúan kezelnek. Szinte minden e-mail és dokumentum figyelmeztetett arra, hogy soha ne utaljunk azonnal: ellenőrizzük a címzettet, ne fogadjunk el új utasítást, és ha valami gyanús, telefonon hívjuk fel az ügyvédet vagy a kapcsolattartót.
Az utalást legkésőbb szeptember 24-ig kellett teljesíteni, de a pontos instrukciókat csak egy nappal korábban kaptuk meg. Amikor Csibi megpróbált belépni a biztonságos portálra, az első link nem működött, így új hozzáférés kért. Szerencsére az már működött.
24-én reggel végül elment az utalás. Magyar szemmel nem tűnt különlegesnek ez az utalási forma, mégis nagy volt körülötte a felhajtás – itt ez az egyik legérzékenyebb és legóvatosabban kezelt lépés az egész folyamatban.
Szeptember 24-én nem akartunk ismét leutazni, mert ahhoz azért messze van. Van olyan opció, hogy kiküldik a szerződést és alá lehet írni így is, ezért mi ezt a verziót választottuk. Ennek a díja, 350 USD.
Közben kiderült, hogy ez úgy működik, hogy házhoz küldenek egy mobil közjegyzőt. (Hát, ilyenről sem hallottunk még! 😀). De jött is a srác és vagy 1000 papírt kellett aláírnunk.
Miközben írtuk a papírokat, megjegyezte, hogy milyen szép és tiszta az otthonunk. Meglepődtünk és meg is kérdeztük, hogy nem ez az alap? 😂 Mondta, hogy nagyon nem. A munkájából adódóan nagyon sok családnál jár, és állítólag tök nagy kosz és egy csomó cucc van általában a lakásokban. Azóta ezt egyébként többen meg is erősítették, hogy brutális, hogy milyen körülmények között élnek az emberek. Mi meg ezt tudjuk nehezen elképzelni.
Azt már hallottuk, hogy mindenki cipővel jár be a házba, ezért aztán alapvetően tényleg “koszosak” (csomó ilyen “vicces” videó is van fent a neten). Meg állítólag egy csomó mindent felhalmoznak. A magyar barátaink mesélték, hogy az amerikai barátaiknak van 80 nagy doboznyi (!!!) (csak) karácsonyi díszük. Valami külön raktárat kell bérelniük csak ezeknek a kacatoknak… Őrület!
Na, de ne kanyarodjunk ilyen messzire, csak fura volt a megjegyzés!
Tehát ezzel lezárult az adásvétel: a közjegyzős papírmunka lett az utolsó lépés, ami után végre kimondhattuk, hogy minden hivatalosan a helyére került.
De a történet ezzel még nem ért véget – sőt, most kezdődött igazán a neheze: a csomagolás, a búcsú Charlotte-tól és maga a költözés.
Az apartmanunk szerződése november 30-ig érvényes, ezért mi örültünk volna, ha picit csúszik a ház elkészülte, de nem így történt.
Azt gondoltuk, hogy akkor viszont van még időnk elköltözni. Két utazás is tervben volt, de aztán füstbe ment terv lett belőlük, miután kiderült, hogy van valami olyan szabály, hogy az aláírástól számítva 30 napon belül be kell költözni az új otthonodba. A hitel és a házbiztosítás ára tükrözi, hogy az elsődleges otthonunkhoz vesszük igénybe. (Ha ez csak másodlagos otthon, akkor drágább a hitel és a biztosítás is.)
A hitelt november 1-jétől kezdve kell elkezdenünk fizetni, így a november kicsit húzós lesz, mert akkor kétfelé is fizetnünk kell.

Elkezdtünk lassan csomagolni, dobozolni és próbáltunk a költözésre belőni egy időpontot. Az október 12-ei hétvégét választottuk.

Először különböző megoldásokat néztünk, például a PODS konténeres rendszert, ahol házhoz hozzák a költözős konténert, te magad pakolod meg, majd ők elszállítják az új címre.
Két probléma is van vele:

• Az ajánlat 1400 dollár volt, ami ugyan már tartalmazott 30% kedvezményt, de így is soknak tűnt.
• A konténer az átrakások miatt legalább négy napig utazott volna, ami azt jelentette, hogy mindenünk benne lett volna, nekünk pedig közben még szállodában kellett volna megszállni — ez pedig tovább növelte volna a költségeket.

Így a PODS kiesett, bármennyire is innovatív és kényelmes megoldásnak tűnt.
Néztünk hasonló rendszereket is, például a U-Pack, ami árban kedvezőbb lett volna (1000 dollár alatt), de mint kiderült, ők inkább hosszabb, államok közötti szállításokra specializálódtak. A „helyi” szállítás ára viszont épp emiatt irreálisan magas volt – 2400 dollár körül.
Ekkor fordultunk a klasszikus amerikai megoldás felé: a U-Haulhoz. Ezeket a teherautókat tényleg mindenhol látni, így kézenfekvőnek tűnt. A költségeket szem előtt tartva ez lett a végső döntés: mi pakoltunk, mi vezettünk, és egy nap alatt letudtuk az egészet.
Az eredeti terv az volt, hogy lecuccolunk a U-Haul teherautóval, majd a mi autónkért visszajövünk Charlotte-ba, de felmerült az is, hogy egyirányú U-Haul-bérlést kombináljunk visszafelé egy bérautóval. Érdekes módon ez az opció olcsóbbnak tűnt volna, de a helyi közlekedés (Uber Wilmingtonban, majd Charlotte-ban) végül kiegyenlítette volna a különbséget.
Végül úgy döntöttünk, nem sietünk a döntéssel – majd a foglaláskor döntjük el, melyik verzió tűnik a legpraktikusabbnak.
De persze a költözéshez szükséges cuccok/dobozok/ragasztók, miegymás beszerzése sem két fillér. Szóval beindult minden.
De elég bonyolult volt az egész, ugyanis, mivel 24-én nem jöttünk le aláírni, ezért a ház kulcsait sem kaptuk meg. Charlotte-ból úgy kellett eljönni, hogy legyen kinek a kulcsot leadni (tehát nem hétvégén).
Itt jegyzem meg, hogy azóta mióta itt élünk (6,5 év) volt itt tulajdonosváltás, és a menedzsment is többször kicserélődött. Mindig mindenkivel nagyon jó viszonyban voltunk, de ez az utolsó bagázs irtóra gáz banda. Mások is panaszkodtak rájuk már, ami nem csoda, mert tényleg nagyon gáz a stílus, a viselkedés, a hozzáállás, minden a részükről.

A menedzser egy 20 éves forma srác, aki azt hiszi, hogy attól lesz vezető, hogy minden alkalommal elmondja, hogy ő a menedzser. Szegény, inkább egy vicc. Na mindegy, ezt csak azért említem, mert ugye 60 nappal a szerződés lejárta előtt jelezni kell, hogy maradsz-e vagy mész. Mi megírtuk nekik, hogy köszönjük, de megyünk.
Majd másnap kaptunk egy e-mailt, hogy akkor a hosszabbítás miatt fáradjunk le az irodába. Ebből hamar kiderült, hogy nem is kapták meg az e-mailt.
Amikor Csibi lement személyesen, akkor Mr. Menedzser meg akarta neki magyarázni, hogy rossz helyre küldte az e-mailt. Mindegy. Elmondta Csibi, hogy tudjuk, hogy a novembert még fizetnünk kell, de elköltözünk. És hogy lesz-e valami ellenőrzés, vagy mi a teendő??
A csávó (igazi vezető, mondom én) azt meg sem kérdezte, hogy mondjuk miért nem szeretnénk maradni, semmi… Illetve azt azért 3x elmondta (gyengébbek kedvéért), hogy a novembert mindenképpen ki kell fizetnünk. És hogy igazából adjuk le a kulcsot, azt viszlát. Bravó.

Na tehát a terv az volt, hogy hétvégén (szombaton, október 11-én) bepakolunk és leutazunk, vasárnap meg visszamegyünk még takarítani, hogy hétfőn reggel le tudjuk adni a kulcsot (és hogy elhozzuk a saját autónkat.)

Aztán közben utolsó előtti hétvégén még találkoztunk a magyar barátainkkal (Ildikó és Balázs) egy búcsú kávéra és ahogy beszélgettünk, felajánlották, hogy segítenek pakolni és úgy egyáltalán a költözésben. Örökre hálásak leszünk Nekik ezért, mert így utólag nem is tudom, hogy tudtuk volna nélkülük ezt az egészet lebonyolítani!
Ekkor a terv is megváltozott picit (nagyon). Az lett, hogy pénteken cuccoljunk be az autóba, aludjunk náluk és szombaton utazzunk le együtt, így tudjuk vinni a saját autónkat.
És közben azt is kiderítettük, ha már ennyire lazák itt a viszonyok, hogy más is leadhatja a kulcsot, ezért nem volt szükséges visszautazni, mert Ildikó vállalta, hogy beugrik vele.
Szerencsére egyébként Ildikóék kb. 2 percre laktak tőlünk autóval.

Itt is volt többféle terv, hogy legyen egy irányba, Ildikó jön a saját autójukkal, Balázs vezeti a teherautót, mi meg a miénkkel. Aztán végül abban maradtunk, hogy legyen oda-vissza és ők visszahozzák. Ennek megfelelően Csibi kiválasztott egy szerinte jó méretű autót, amit péntek reggel fél 8-ra foglaltunk le. Tőlünk kb. 8-10 percre van egy ilyen autókölcsönző, szóval szerencsére tök közel. Viszont az UBER, amit rendeltünk, kb. 25 perc múlva jött, szóval már itt némi csúszásba keveredtünk.
Aztán még ott is, mert sok volt a kérdés, meg az adminisztráció, meg vettünk is dolgokat, ráadásul olyan autót kértünk, amin van lakat, de a lakat rossz volt és egy csomó idő ment el azzal, hogy új lakatot szerezzen a srác.
Az autók annyira közel parkoltak egymáshoz, hogy nagyjából beszállni sem lehetett, kiállni meg végképp nem. Ezért meg is kértük a srácot, mégiscsak több tapasztalata van, hogy álljon ki nekünk.

Mivel balra kanyarodni kb. lehetetlen volt a forgalom miatt, ezért némi kerülővel mentünk vissza. Hát itt újra hálát adok azért, hogy nem nekünk kellett ezzel a teherautóval 3,5 órát utazni, mert én azalatt a 15 perc alatt is kivoltam tőle. 😂

Na otthon beálltunk majdnem a középső bejárat elé (ott a lift, azért próbáltunk ahhoz közel állni).
Aztán elkezdtünk pakolni. (Ildikóék dolgoztak, szóval majd csak munka után jönnek).

Ja még közben kiderült, hogy Balázsnak is be kell menni az UHAUL-ba, mivel ő is fogja vezetni az autót. Ráadásul végül az lett, hogy mégiscsak egy irányba legyen az autó. De mivel ez későn derült ki, már nem lehetett módosítani, mert akkor másik autót adtak volna. És mire ez kiderült, addigra már félig be volt pakolva.

Néhány dologgal irtóra megküzdöttünk, mire a 3. emeletről lejututtonk velük, de azért hősiesen csináltuk. Néhányszor egymásnak feszültünk persze, mert én azért olyan nagy segítséget biztos nem jelentettem Csibinek. Szegénykém irtóra sokat melózott. De ugye inkább ő látta át, hogy mit hova akar tenni, hogy fogunk beférni abba a hülye teherautóba.
Na mindegy, szóval csináltuk, de aztán már elég reménytelennek tűnt minden. Ildikó 5 után csatlakozott, igazi felmentősereg volt. Én naivan azt képzeltem, hogy simán bepakolunk addig mindent és fél 6-ig vidáman leadjuk majd a kulcsokat is. Nagyon hamar kiderült, hogy ez nem fog megtörténni.
Balázsnak közben becsúszott néhány váratlan vizsga és utazás is, ezért ő csak 7 körül tudott csatlakozni. Gyorsan elmentek az UHAUL-ba elintézni a dolgokat, aztán ment tovább a pakolás. A Fiúk nagyon ügyesen sakkoztak, hogy minden beférjen. Néhányszor újra kellett tervezni a dolgokat és már mindenki (főleg Csibi) nagyon fáradt volt.
Ahogy ürültek ki a szobák én mentem még takarítani (persze csak az utolsó simításokat, mert nyilván nem hagytunk mindent utolsó pillanatra).

Végülis nagyjából éjfélkor fejeztük be a pakolást, Ildikóék előrementek a teherautóval, mi pedig még befejeztük a takarítás részét, levittük az utolsó szemetet, bezártuk az ajtót. Sírtunk is az ajtó előtt állva. A fáradtság, a napi feszültség miatt és persze amiatt is, hogy igazából nagyon szerettünk itt lakni.
Emlékeztetett a budaörsi kiköltözésre, ami ugyan hajnalban volt, de üres volt a lakás és akkor realizáltuk, hogy most elmegyünk, és nem jövünk vissza se holnap, se jövő héten.

Ildikóéknál gyorsan vacsiztunk egy picit. Mi Csibivel kb. semmit sem ettünk egész nap. Vettünk a boltban a salátáspultban valami ételt, azt ettük meg reggeli/ebéd gyanánt és délután még egy-egy banánt ettünk. Kb. ennyi volt egész napra. De nem is nagyon bírtunk enni.
Utána gyorsan letusoltunk és már aludtunk is, hiszen éjjel 1 óra, fél 2 körül járt az idő és abban maradtunk, hogy 6-kor kelünk, hogy minél előbb tudjunk indulni, ugyanis Balázséknak mindenképpen vissza kellett érniük még szombaton Charlotte-ba.

Reggel mindenki időben kelt, reggeliztünk, ittunk egy kávét és már indultunk is. Szerencsére útközben minden jól ment, ilyen simán (és gyorsan) még sosem értünk le ide. Egyszer álltunk meg tankolni, és 3,5 óra alatt itt is voltunk. Ezúttal a fizetős úton jöttünk. A teherautóval jobb volt így. Ildikóék mentek előttünk, mi meg követtük őket.

Egy rövid szakaszon mi lemaradtunk, mert egy piros lámpa miatt beszorultunk, de azt leszámítva tényleg végig együtt haladtunk.
Sajnos az előrejelzésben azt láttuk, hogy itt Wilmingtonban eső lesz egész hétvégén. Hideg nem volt, de az eső tényleg esett az utazás utolsó szakaszában.
És onnan kezdve vagy 3 napon keresztül. Baromi jó fogadtatás. (Erről a viharról majd még írok is egy külön posztot!)
Amikor megérkeztünk, gyorsan beugrottunk az irodába átvenni a kulcsot. Szerencsére Balázs nagyon közel tudott állni a garázsajtóhoz, így nem ázott meg nagyon senki és semmi.

Tudtuk, hogy Ildikóéknak sietniük kell, ezért nem volt nagy pillanat a házba elsőre bemenni immáron a saját kulcsunkkal. Inkább csak kapkodás.
És aztán 45 perc alatt (!) az egész teherautót kirámoltuk. Milyen durva, hogy egy napig csak pakoltunk befelé, aztán kifelé meg ilyen gyorsan ment minden. Csibi és Balázs a nagyobb bútorokat még gyorsan be is vitték a megfelelő szobákba, hogy később ne nekünk ketten kelljen bohóckodni. Ezúton is köszi, Balázs ezt a nagy segítséget is.
Mikor megvoltunk, elmentünk együtt kajálni és tankolni, aztán Ildikóék elindultak vissza az autóval, mi meg “haza”. De fura! Visszamentünk a házba, és akkor éreztük először, hogy mennyire üres minden.
A dobozok ott voltak, de semmi nem volt a helyén. Nem volt még otthonos, csak tágas és idegen. Tudtuk, hogy mostantól itt élünk – de az érzés még nem ért ide velünk.
Nem volt se hűtő, se kész ágy. A bútorok megvárták, hogy mi szereljük össze őket.
A dobozok a garázsban tornyosultak, mi meg csak álltunk a nappaliban, és próbáltuk felfogni, hogy ez most tényleg a miénk.

Ildikóék egy kijáratot elvétettek hazafelé, ezért némiképp hosszabb lett a hazaút, mint tervezték, de még aznap este szerencsésen leadták az autót. De nem számított az a néhány plusz mérföld, minket csak az érdekelt, hogy rendben érjenek haza! És tényleg örökké hálásak leszünk ezért az önzetlen segítségért!

Mi pedig elsőre összeraktuk az ágyat, hogy normálisan tudjunk aludni. A tervek szerint az “irodákat” is összerakjuk vasárnap, de ez nem sikerült, ezért a hétfői napon még nem dolgoztunk, mert kellett néhány ügyet is intézni.

Vasárnap már jöttek bekötni az internetet. Itt akadt némi probléma, elég nehézkesen sikerült. Új szolgáltatót választottunk (Focus), akik nagyon gyors sebességű netet kínálnak, viszont valószínűleg amiatt, hogy ez teljesen új építésű ház /és környék, akadt némi probléma. Már majdnem feladta a srác, de aztán végül némi segítséggel sikerült megoldani.

Vasárnap délután még elmentünk hűtőt, mosó- és szárítógépet nézni, mert ugye azt mi nem kértük a házzal együtt, viszont viszonylag sürgős volt megoldani. Megnéztünk egy párat, hétfőn visszamentünk, megvettük és kedden már ki is szállították és be is kötötték őket.
Ez legalább simán ment.
Mivel hétfőn még nem dolgoztunk, egy picit elmentünk kirándulni is. Van egy program október 30-ig Carolina Beach-en, az óceán partján.
Pumpkin Patch - állítólag ez az egy ilyen van, amit az óceán partján tartanak, de mivel hétvégén nem volt valami jó idő, ezért még hétfőn is pont zárva volt. A tökök össze voltak rámolva egy kupacba, de azért el tudtuk képzelni, hogy elég jól mutathat, amikor ki vannak pakolva, háttérben az óceánnal. Carolina Beach egyébként kb. 40-45 perc tőlünk.

Amíg nem volt hűtőnk, addig kipróbáltunk egy-két környékbeli éttermet. Mivel a gasztro téma amúgy is sok mindenkit érdekel, meg mi is szeretnénk Nektek néhány érdekes/klasszikus/fura étteremet megmutatni, ezért erről is külön posztot fogok majd írni.

A dobozok kipakolásával is viszonylag jól haladtunk, habár azért még kicsit nehéz mindennek megtalálni a (végleges) helyét. Csomó mindent még csak keresgélünk, hogy hol is lehet… 😀 Keddtől már dolgoztunk is, szóval volt itt minden.

A kukánkat is kiszállították, mire ideköltöztünk, de arról nem volt információnk, hogy mikor viszik el. Főleg úgy, hogy itt ezen a részen, kb. még csak mi lakunk, rajtunk kívül egy házban laktak, azóta még kettőbe érkeztek lakók, a többi pedig még épül.
Szóval ahogy sétálgattunk a környéken, kifigyeltük, hogy mások mikor teszik ki a kukát és mi is kiraktuk.
De persze idáig nem jött el a kukásautó. Írtunk a cégnek levelet, miután kétszer jártunk szerencse nélkül, hogy azért jó lenne, ha elvinnék a szemetet. Válaszoltak, hogy péntekenként viszik el és jelezték az autónak, hogy most már akkor felénk is kanyarodjon el. Másnap volt péntek és tényleg el is vitték szerencsére. (Remélhetőleg mostantól ez már így is lesz!) Itt nincs külön szelektív hulladékgyűjtő, ezért kerestünk a környéken egy helyet, ahova a rengeteg dobozt / költözéssel járó szelektív hulladékot el tudjuk vinni. Ez kb. 13 percre van tőlünk, egy kulturált szelektív lerakóhely. Charlotte-ban volt külön szelektív, de mondjuk a nagyobb cuccokat, vagy elektronikai hulladékot ott is egy nagy gyűjtőhelyre vittük. Az ottani nagyobb, mint itt, de ez is rendben van.
Itt is külön gyűjtjük majd, és egy-kéthetente majd elvisszük.

Az első hétvégén rögtön elmentünk kirándulni. Vettünk végre bérletet az Airlie Gardens-be, ahova mindig ellátogattunk, valahányszor csak hosszú hétvégére utaztunk ide. Már a karácsonyi programra is megvan a jegyünk! 🙂
Szóval sétáltunk egy nagyot ott, aztán pedig kimentünk Wrightsville Beach-re, ahol szintén sokszor jártunk már. Ezek a helyek kb. 30 percre vannak tőlünk.
Az esős idő elvonulása után egyébként nagyon gyönyörű napos idő köszöntött be, 20-25 fokos meleg volt még. Így ezen a hétvégén is (október 18) csodás idő volt. A tengerparton rengetegen voltak! Megdöbbentően sokan. De hát persze itt valószínűleg ez a normális, csak mi eddig nem itt éltünk. 😀
A víz is csodaszép volt! Kagylógyűjtésre is fel kell most már készülnünk!

A boltok viszonylag távol vannak tőlünk, a legközelebbi 10-13 perc autóval. De amúgy ilyen távolságra kb. már minden van: bevásárlóközpont, barkácsbolt, fodrász, posta, ups, éttermek, felsorolni sem tudom. Már nagyon sok mindent felfedeztünk és egy csomó új dolgot is. De ezekről majd úgyis lesz külön téma.

Mivel ez most egy tipikus kertvárosi övezet, ezért itt nincs Leasing Office, hanem a HOA irodába kell elmenni, ha ügyintéznivalód van. Nekünk is el kellett menni, mert a közösségi terekhez a kulcsot (FOB) ott lehet átvenni.
Ez Southport városában van, ami tőlünk 30 perc déli irányba.
Egyik nap munka után elmentünk, gyorsan meg is kaptuk a kulcsot, aztán pedig gondoltuk, hogy azonnal körül is nézünk.
Southport nemrég sajnos szintén egy bűncselekmény miatt került be a hírekbe, azt megelőzően még nem is hallottunk erről a helyről, de el kell mondanom, hogy azonnali szerelem lett. Amolyan igazi tengerparti városka. Csak egy rövid sétát tettünk, de már akkor tudtuk, hogy hamarosan vissza is megyünk. Erről majd később.

Még egy utolsó gondolat a házzal kapcsolatban. A ház nagyon szép, de én korábban sosem éltem házban (és most sem akartam), ezért nekem időre van szükségem, hogy hozzászokjak ahhoz, hogy itt vagyunk.
Őszinte leszek: én még sokszor sírok és szeretnék továbbra is a charlotte-i apartmanban lakni. Egyszerűen én imádtam ott lenni (minden zavaró tényező ellenére is). Imádtam a lakásunkat, az irodámat kilátással a repülőkre. Olyan volt, mintha egy saját reptéri kilátónk lenne. A fürdőszobát, a hálószobát, a környéket és mindent.
Hosszú ideig (6,5 évig) éltünk abban a lakásban, szóval nyilván kell egy kis idő, hogy átálljak, nekem ez nem megy egyik napról a másikra. Itt még szokni kell a fura zajokat, de még a csendet is. Egyelőre maximum az építkezés zaja van napközben, de mivel túl sok lakó nincs, meg nem itt megy az utcai forgalom sem, ezért tényleg csend van.
A ház szerintem “túl nagy”, pedig amerikai léptékkel ez még egy kisebb méretű ház, de nekünk azért nagy. Ami a legjobban zavar egyelőre, hogy tök jó, hogy dupla teraszajtónk van, de azon nincsen semmilyen sötétítés, roló vagy akármi. Ezért amikor besötétedik, és lámpát kell kapcsolni, akkor belátni. Ugyanez a bejárati ajtó is: hatalmas az ajtó (és üvegablakos a nagy része), ezért ott is belátni. Én tudom, hogy az amerikaiak így élnek, meg kerítés nélkül meg minden. De számomra ez azért nagyon más, mint amihez szokva vagyok.
De az ajtóra már rendeltünk valami fóliát, amivel kicsit olyanná tesszük majd, mintha tejüveg lenne, a teraszajtóra meg néztünk megoldásokat és találtunk is egy nagyon menő “függönyt”, ami motorizált és simán el lehet húzni, úgy hogy még beeressze a fényt, de ha akarod, be is sötétít. Nagyon menő, de 3000 dollár. Azt meg kicsit erős túlzásnak éreztük, hogy kb. egy millió forintot költsünk csak egy teraszajtóra…
Többféle opciót néztünk, egyik sem olcsó, de most Csibi talált egy kb. olyat, mint amit az előbb meséltem, csak éppen feleannyiért. Azt is megrendeltük, kb. 2 hét múlva érkezik, remélhetőleg utána komfortosabban érzem majd magam én is.
Meg most még nyilván eléggé “steril” a környezet, de ha majd lesznek képek a falon, meg fények, meg dekoráció, akkor az nekem is segíteni fog.
Még kell néhány bútort is rendelni, mert vagy nem elég, vagy van olyan is, amit szeretnénk lecserélni, de hát nem lehet mindent egyszerre. Sem anyagilag, sem máshogy. Ezekhez is mind idő kell.

Egyelőre egyébként a legfőbb problémát az jelenti, hogy a címünk még “nem létezik”, mármint igen, nyilván, de mivel új építési terület, ráadásul az utca neve még a térképen is rosszul szerepel, ezért ezzel van a legtöbb gondunk: nem érkezik meg, amit rendelünk, mert hogy pl. a UPS szerint nincs ilyen cím. Érdekes az Amazon, meg a hűtőszállítók, sőt a kajarendelés is idetalált már.
De van, ami meg nem. Most voltunk a postán is, mert kézzel kellett kitölteni valami nyomtatványt, hogy bekerüljünk a rendszerbe. Online nem lehet megoldani, bármennyire fura is ez.
Ezért még nem tudtunk új igazolványt sem rendelni, a charlotte-i postát sem tudtuk átirányítani, és a banki dolgokban sem sikerült még a címünket frissíteni.
Nem gondoltuk, hogy ez lesz a legnagyobb kihívás.

És apropó Charlotte. Bocsi, hogy kicsit ide-oda ugrálok az időben, de már most annyi minden történt, hogy nehéz visszaidézni és a jelek szerint nem is tudom időrendbe szedni a gondolataimat.

Szóval vissza az időben: október 13, hétfő… Sőt még egy picit visszább.
Mi nagyon vigyáztunk a lakásra és szerintem a lehetőségekhez képest (és sok más lakóhoz képest) kifogástalan állapotban adtuk vissza a lakást. Egyetlen kis sérülést okoztunk (a természetes kopáson kívül természetesen, hiszen 6,5 év alatt csak elhasználódik minimálisan egy villanytűzhely vagy egy hűtő pl.). A falon volt egy LED-lámpa, amit úgy vettünk, hogy tutira sérülésmentesen le lehet szedni a falról. Hát ez sajnos nem volt igaz. A 7-ből 3 tényleg nagyon szépen lejött, de a maradék 4 az sérülést okozott a falon. Nagyon erős ragasztócsíkkal kellett rögzíteni a lapokat és ha ügyesen ki tudod húzni, akkor tényleg nagyon szépen leválik a falról. De arról nem szól a fáma, ha mondjuk elszakad/beszakad a ragasztócsík. Mert akkor csak a fallal együtt jön le. Na ez történt.
És mi becsületes, jóravaló lakóként, megírtuk ezt is a Leasing Office-nak, meg azt is, hogy hétfőn Ildikó viszi majd vissza a kulcsot.
Természetesen erre SEM érkezett semmilyen válasz. (Pedig még személyesen is voltunk bent náluk és azt is megérdeklődtük, hogy akkor ugyan milyen címre írjunk, amit meg is kapnak?!)
Na, ezért aztán hétfőn reggel felhívtuk őket és elmondtuk, hogy Ildikó viszi a kulcsot 5 óra körül (fél 6-ig van nyitva az iroda). A menedzserek gyöngye nem mondta egyetlen szóval sem, hogy az iroda nem lesz nyitva, ne erőlködjön senki…
Mert hogy Ildikó 17 után pár perccel ért oda és mondta, hogy az iroda baromira zárva van. Még valaki várakozott ott rajta kívül, aki persze szintén nem jutott be.
Aztán jött állítólag (szerintünk) valamelyik karbantartó, akinek volt kulcsa az irodához, és beengedte őt az irodába. Egy papírra hagyott üzenetet, hogy melyik apartmanhoz van a kulcs és kik a lakók, meg a saját nevét is meghagyta.. Na de ez azért így elég kockázatos, főleg ilyen idiótákkal. Abban maradtunk, hogy másnap reggel hívjuk fel őket.
De Ildikó is felhívta őket, meg mi is, így szóban elmondták, hogy oké, megkapták a kulcsot.

Majd pár óra múlva kaptunk egy e-mailt, hogy nincs lakásbiztosításunk, ezért ők ránkterhelnek havi x dollárt… Először is nyilvánvalóan VAN lakásbiztosításunk, csak éppen a rendszerbe nem lehet feltölteni, az e-maileket pedig nem kapják meg…
Több kérdés is felmerül bennem: miért azután jut ez eszükbe, hogy kiköltöztünk, másrészt, miért nem kérdezi meg előbb vagy kér meg, hogy mellékelve küldjük el, mielőtt közli, hogy rádterhelünk ekkora összeget.
Erre is válaszoltunk, hogy van biztosításunk, de persze az e-mail vagy nem ért célba, vagy csak nem sikerült reagálni.
Amikor telefonon elmondtuk, hogy mi van, épp az aktuális kisasszonynak állt feljebb, hogy ha ő kapja meg az e-mailt, ő biztosan válaszol.
Ez mit sem változtat azon a tényen, hogy SENKI nem válaszolt egy kukkot sem.
Majd, hogy “nem tudnánk bevinni megmutatni a biztosítást”?? Hát nem… nem tudjuk. Átküldtük e-mailben és beleírtuk, hogy legyen olyan kedves visszaigazolni, hogy megkapta.
“Megkaptam, köszi”. De hogy az ügy akkor most le van zárva, nem terhelünk rátok semmit, bocsi, vagy bármi… Gondolhatjátok!

Na ekkor már mondtam Csibinek, hogy szerintem jobb lesz, ha írásos visszajelzést kérünk arról is, hogy a kulcsot átvették, hiszen november 30 mégiscsak odébb van még, aztán itt még előfordulhat az is, hogy azt sem adtuk le, vagy eltűnik vagy akármi.

Megírtuk az e-mailt és még arra is olyan hangnemben válaszoltak, hogy - most akkor már harmadszori egyeztetésre is igen, náluk van a kulcs.
Igazából kedvem lett volna valami irtó kedves válaszhoz, hogy azért mert ők seggfejek, talán még nem neki kéne, hogy feljebb álljon a dolog…
De aztán úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a november 30-at, hogy lezáruljon az ügy (ez alapján kíváncsiak vagyunk, mit próbálnak majd még ránk verni…) (szerencsére mindent lefotóztunk a lakásban). Utána pedig az anyacégnek fogunk írni egy panaszlevelet.
Pont a költözködés közben egy idősebb néni is leszólított minket, és volt valami panasza. Kérdeztük tőle, hogy jelezte-e már a Leasing Office-nak, de ő is azt mondta, hogy nem, mert se nem túl kedvesek, se nem túl segítőkészek…
Ilyen ócska társaság tényleg soha nem volt még itt. Mi sosem éltünk nagyon aktív közösségi életet. Amikor voltak közösségi programok, szinte soha nem mentünk le egyikre sem, mégis ismertük az aktuális vezetőséget mindig. Mindig mindenki extra kedves volt hozzánk. Mindenki ismert minket még így is. Ezek meg kb. még köszönni sem tudtak.
Mondhatnám, hogy ez megkönnyítette az elköltözést, de persze semmit se von le abból, hogy a lakást mennyire nagyon szerettük. Csak azért nem mindegy, hogy mibe próbálnak belekötni, meg milyen stílusban jössz el onnan.

Na szóval ez egyelőre itt tart és nagyon reméljük, hogy ennyiben is marad.

Költözni nem könnyű, az állam másik végébe végképp nem, és ha mindent magad intézel, akkor egy kicsit bele is rokkansz! Azt meg is beszéltük, hogy többet így tutira nem költözünk! Nehezen hevertük ki testileg is, és én lelkileg is.
Amint látjátok még van egy csomó intéznivaló. Szerencsére egyébként Csibi egy másik csomó mindent már előre elintézett. Szolgáltatásokat lemondtunk Charlotte-ban, itt pedig mire ideértünk már egy csomó minden be volt kötve (áram, gáz, víz). De hamarosan talán készen leszünk mindennel és akkor helyreáll a béke minden fronton!

Ennyit a költözésről. Majd mesélünk az itteni kalandjainkról is, most aztán újra van mit felfedezni! 😃
Tartsatok velünk itt is!