Az elmúlt hetekben Charlotte közösségét (és a világot) mélyen megrázta Iryna Zarutska tragikus halála. Az eset kapcsán sokan nemcsak a közbiztonságról, hanem a mögötte meghúzódó okokról is beszélnek: arról, hogyan fordulhat elő, hogy súlyosan zavart, mentális problémákkal küzdő emberek segítség és kezelés helyett gyakran magukra maradnak – míg végül önmagukra vagy másokra is veszélyt jelentenek. Ez a történet rávilágít arra, hogy a mentális egészség kérdése nemcsak egyéni, hanem társadalmi ügy is.
Ezért úgy gondoltuk, legyen erről a manapság rendkívül fontos témáról is egy poszt.

Miért van ennyi mentális problémával küzdő ember köztünk?

Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk: valaki depresszióval, szorongással, függőséggel vagy súlyosabb lelki betegséggel küzd. Néha ezek a problémák „csak” csendes szenvedést jelentenek, máskor viszont tragédiákhoz vezetnek, amelyek az egész közösséget megrázzák. Sokakban felmerül a kérdés: miért van ennyi mentálisan sérült ember a világban? És mit lehetne tenni ennek enyhítésére?

A mai élet ritmusa felgyorsult. Folyamatosan alkalmazkodnunk kell az új technológiákhoz, a munkahelyi elvárásokhoz, a közösségi média zajához. Ez rengeteg szorongást, nyomást, megfelelési kényszert szül. Ehhez jönnek a gazdasági nehézségek: sokan bizonytalan jövőt látnak, küzdenek a megélhetéssel vagy a lakhatással. Ráadásul a közösségek is gyengültek: régen a család, a szomszédság, a közösségi kapcsolatok erős védőhálót jelentettek – ma sok ember egyedül marad a gondjaival.

Nem szabad elfelejteni, hogy a lelki betegségek egy része biológiai eredetű. Bizonyos kórképek – például a skizofrénia vagy a bipoláris zavar – részben öröklődhetnek. Mások életük során szenvednek el traumát: gyermekkori bántalmazást, háborús élményeket, bántó kapcsolatokat.
Az addikciók – alkohol, drog, de akár a képernyőfüggőség is – tovább rontják a lelki egyensúlyt, sokszor öngerjesztő spirálba taszítva az érintettet.

Érdemes arra is gondolni, hogy ma sokkal többet beszélünk a mentális egészségről, mint 30-40 évvel ezelőtt. Ami régen „csendes szenvedés” volt, ma diagnózist és nevet kap. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy több lett a mentálisan beteg ember – inkább azt, hogy a problémák láthatóbbá váltak. És ez önmagában jó dolog, mert az első lépés a segítség felé a felismerés.

Mit tehetünk egyénileg és társadalmilag?

• Megelőzés: Az iskolákban, közösségekben nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a stresszkezelésre, az érzelmi intelligencia fejlesztésére, az empátia tanítására.
• Elérhető segítség: Rövidebb várólisták, több pszichológus és pszichiáter, megfizethető terápiás lehetőségek – ezek alapvető fontosságúak (lennének).
• Közösségi támogatás: Helyi programok, önsegítő csoportok, támogató baráti és családi hálók mind óriási erőt adhatnak. Stigma csökkentése: Fontos, hogy nyíltan lehessen beszélni a lelki betegségekről. Nem szégyen pszichológushoz fordulni, sőt: ez ugyanolyan, mint orvoshoz menni szívbetegség vagy cukorbetegség esetén.
• Krízishelyzetek kezelése: A rendőrség, az egészségügy és a szociális háló jobb együttműködése segíthet abban, hogy veszélyes helyzetek ne fajuljanak tragédiába.

Miért fontos erről beszélni?
A mentális zavarok gyakran láthatatlanok, de ugyanúgy valóságosak, mint a testi betegségek. Ha időben felismerjük és megfelelő segítséget adunk, az érintettek közül sokan teljes életet élhetnek. Amikor azonban a társadalom nem tud vagy nem akar megfelelő választ adni, annak nemcsak az érintettekre, hanem az egész közösségre tragikus következményei lehetnek.

A mentális problémák világszerte milliókat érintenek, és bár nem mindig tudjuk meggyógyítani vagy megelőzni őket, van valamink, amit mindig adhatunk: kedvesség. Ian Maclaren szavaival élve:

Nem tudhatod, milyen csatát vív valaki belül. Ezért mindig legyél kicsit kedvesebb, mint amennyire szükségesnek gondolod.

Talán sosem látjuk, mekkora erőt adhat egy mosoly, egy figyelmes szó vagy egy kis türelem – de lehet, hogy valakinek éppen ez segít átvészelni a legsötétebb napot.